Az alábbi GYIK-ek a digitális egységes piacon a szerzői jogról szóló irányelv (CDSM-irányelv) kulcsfogalmaival kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak. Ezeket az Europeana kereskedelmi forgalomban nem kapható művekkel foglalkozó munkacsoportjának tagjai dolgozták ki.

Hogyan határozzák meg a „kereskedelmi forgalomból kivont” műveket?

Az irányelv a kereskedelmi forgalomból kivont műveket a kulturális örökséget ápoló intézmények állandó gyűjteményeiben található és kereskedelmi forgalomból kivont anyagokként határozza meg. Az irányelv egyértelművé teszi, hogy ezek „például tulajdonjog-átruházás vagy licenciamegállapodás, törvényes letétbe helyezési kötelezettség vagy állandó letétkezelési megállapodás eredményeként” tulajdonolhatók vagy állandó jelleggel tarthatók.

A „kereskedelmi forgalomból kivont” kifejezéssel az irányelv olyan anyagokat foglal magában, amelyek soha nem voltak kereskedelmi forgalomban, mint például a kiadatlan kéziratok, hangfelvételek, fényképek, amatőr filmek, személyes levelezés stb., valamint olyan anyagokat, amelyek kereskedelmi forgalomban voltak, de már nem. Ezt a meghatározást a tétel egészére vonatkozóan lehet elvégezni, nem pedig a tételben található összes esetlegesen védett mű vagy anyag ellenőrzésével. Fontos, hogy az irányelv e tekintetben néhány pontosítást tartalmaz, többek között a következőket:

• Azok az anyagok, amelyek csak nagyon korlátozott mértékben vannak kereskedelmi forgalomban (pl. használtcikk-üzletekben vagy az engedély megszerzésének elméleti lehetősége), kereskedelmi forgalomból kivontnak tekinthetők;
• Egy tétel akkor is kereskedelemben már nem kaphatónak tekinthető, ha a kereskedelemben rendelkezésre állnak annak adaptációi (pl. fordítások, származékos művek);
• Egy tétel nem tekinthető kereskedelmi forgalomban nem kaphatónak, ha annak egy változata (pl. későbbi kiadás) még elérhető a kereskedelemben.

Az irányelv kizárja a túlnyomórészt az Európai Unión kívülről származó anyagokból álló termékcsoportokat.

Ezekről a feltételekről részletesebb áttekintés található ebben az EUIPO-adattémában (diák itt), valamint a Communia-iránymutatásokban, az EBLIDA, az IFLA, a LIBER és a SPARC Europe könyvtárakra és könyvtárszövetségekre vonatkozó útmutatójában és az IFRRO-útmutatóban.

Mik azok a határnapok?

A KFM-irányelv 8. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy határidőt állapítsanak meg. Az irányelv nem részletezi, hogy ezek hogyan nézhetnek ki, de ezeket általában olyan időpontokként kell értelmezni, amelyek előtt bizonyos típusú anyagokról feltételezhető, hogy kereskedelmi forgalomban már nem kaphatók. A határidők leegyszerűsítik a kulturális örökséget ápoló intézmény által elvégzendő „kereskedelmi forgalomból kivontság megállapítását” azáltal, hogy minimálisra csökkentik annak szükségességét, hogy „észszerű erőfeszítéseket” tegyenek annak megállapítására, hogy az anyagok kereskedelmi forgalomból kivontak-e.

Az irányelv egyértelművé teszi, hogy ezek a követelmények „nem terjedhetnek túl a szükséges és észszerű mértéken, és nem zárhatják ki annak megállapítását, hogy a művek vagy más védelem alatt álló teljesítmények egésze kereskedelmi forgalomban nem kapható, ha észszerűen feltételezhető, hogy valamennyi mű vagy más védelem alatt álló teljesítmény kereskedelmi forgalomban nem kapható”. Ez lehet például a nyomtatott könyvek esete, ahol észszerűen feltételezhető, hogy egyesek kereskedelmi forgalomban vannak, ha a keresés elvégzésére irányuló erőfeszítés észszerű, például bizonyos adatbázisok ellenőrzése során automatizált folyamatok révén.

Míg egyes országok közvetlenül az átültetési szövegben ismerték el a határidőket, egyesek további szabályozási intézkedések révén tervezik azok elfogadását, mások – például Hollandia – az érdekelt felekkel folytatott párbeszédek keretében megvitatják a lehetséges opciókat azok egyetértési megállapodások révén történő végrehajtása érdekében.

Milyen határidőket javasolhatnak a kulturális örökségvédelmi intézmények saját országukban?

Nem minden, az irányelvet átültető ország fogadott el határidőt, de eddig van néhány példa, és ezek általában a következő típusok egyikéből állnak:

• „Statikus időpont”: meghatározott időpont, amely előtt bizonyos típusú műveket kereskedelmi forgalomban nem kaphatónak kell tekinteni. A dátum mindig ugyanaz marad. Magyarországon például a legutóbb 1999. augusztus 31-én vagy azt megelőzően Magyarországon megjelent irodalmi művek kereskedelmi forgalomban nem kaphatók, kivéve, ha ennek ellenkezője bizonyítást nyer.
• „Mozgó fal”: néhány év, amely előtt bizonyos típusú anyagok vélhetően kikerülnek a kereskedelemből. A dátum tehát az évek múlásával változik, megnyitva az ajtót több olyan anyag előtt, amelyek feltételezhetően kikerülnek a kereskedelemből. Például Franciaországban minden típusú anyag kereskedelmi forgalomban nem kaphatónak minősül, ha első közzétételük vagy nyilvánossághoz közvetítésük legalább harminc évre nyúlik vissza.

A fent leírt kétféle határidőtől eltérően, amikor a vélelem a kereskedelmi forgalomból kivont státuszra vonatkozik, egyes országok „statikus” határidőt állapítottak meg, amely után bizonyos típusú anyagokat „kereskedelmi forgalomban lévőnek” vélelmeznek („korlátozott időszak”). Például minden olyan könyv, amelyet egy adott dátum előtt kevesebb mint 10 évvel adtak ki, kereskedelmi forgalomban lévőnek minősül, kivéve, ha ennek ellenkezője bizonyítást nyer.

A fent meghatározott „típusokon” túl a tagállamok különböző előírásokat vezettek be. A magyar példa például az „utolsó” közzétételre való hivatkozást tartalmaz, amely a közzététel időpontjának további ellenőrzését teszi szükségessé. Másrészt Olaszország egy olyan határidőre hivatkozik, amely a gyakorlatban nem úgy működik, mint a fent leírt határidők egyike sem, mivel feltételezi, hogy azok az anyagok, amelyek legalább 10 éve nem érhetők el kereskedelmi csatornákon, kereskedelmi forgalomban már nem kaphatók, ami a gyakorlatban még mindig megköveteli a kereskedelmi forgalomban már nem kapható anyagok meghatározását.

Általában egy „mozgó fal” ajánlott egy „statikus dátum” alatt, mivel a fent leírtak szerint az idő előrehaladtával valószínűleg egyre több anyag kerül ki a kereskedelemből. Egy adott dátum használata csak egyszeri előnyt jelent a kulturális örökséget ápoló intézmény számára, míg a mozgó fal ismétlődő előny.

Ésszerű elvárni, hogy a határidő tartama igazodjon a munka típusához, amelynek jellege meghatározza annak valószínűségét, hogy a munka előbb vagy utóbb kikerül a kereskedelemből. Észtországban például a határnapok általában a művek esetében 50 év, a sorozatkiadványok esetében 20 év, a „pamphlets” esetében pedig öt év mozgófalak.

Mi az a „kellően reprezentatív” közös jogkezelő szervezet? Milyen kritériumokat kell alkalmazni egy ilyen meghatározáshoz?

Döntő fontosságú annak meghatározása, hogy mi minősül megfelelően reprezentatív közös jogkezelő szervezetnek, és mi nem. Amennyiben nem létezik „kellően reprezentatív” közös jogkezelő szervezet, a kulturális örökséget ápoló intézmények a szerzői jog alóli kivétel alapján online elérhetővé tehetik a kereskedelmi forgalomból kivont műveket. Ehelyett, ha létezik „kellően reprezentatív” közös jogkezelő szervezet, a kulturális örökséget ápoló intézmények csak akkor tehetnek közzé kereskedelemben már nem kapható műveket, ha e szervezettel engedélyt kötnek.

Bár az egyes tagállamok feladata annak meghatározása, hogy pontosan mit jelent a „kellően reprezentatív” kifejezés, az irányelv szövegéből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a közös jogkezelő szervezetnek jelentős számú jogtulajdonost kell képviselnie a vonatkozó munkatípusokban, hogy ezt megbízatása alapján, valamint az irányelvben említett jogok közül egy, néhány vagy valamennyi tekintetében kell meghatároznia.

Annak érdekében, hogy ezt a döntést tisztességes, átlátható és vitathatatlan módon lehessen meghozni, fontos, hogy a hozzáférhető információk alapján egyértelmű objektív kritériumokat határozzanak meg. Ily módon létrejöhet egy olyan közös megállapodás, amelynek alapján a közös jogkezelő szervezetek ezen az alapon reprezentatívnak minősülnek, vagy a kulturális örökséget ápoló intézmények elegendő információval rendelkeznek ahhoz, hogy maguk döntsenek erről, és egyértelműen megértsék azokat a helyzeteket, amelyekben engedély megkötésére kell törekedniük, és azokat a helyzeteket, amelyekben nem szabad, anélkül, hogy jogi bizonytalansággal szembesülnének.

A reprezentativitás kérdése szintén fontos vitapont a kormány által szervezett, az érdekelt felekkel folytatott párbeszédek összefüggésében. Hollandiában például a kulturális örökséget ápoló intézmények azzal érvelnek, hogy ha nincs olyan közös jogkezelő szervezet, amelyet a kulturális örökséget ápoló intézmény általában megkeresne a kereskedelmi forgalomban lévő művekre vonatkozó engedély megszerzése érdekében, a szóban forgó közös jogkezelő szervezet nem tekinthető kellően reprezentatívnak az ilyen típusú művek tekintetében, ha nem kereskedelmi forgalomban van. A LIBER Copyright & Legal Matters Working Group nyilatkozatot tett közzé a kereskedelmi forgalomban nem kapható művekről, azzal érvelve, hogy „a LIBER meg van győződve arról, hogy a közös jogkezelő szervezetek nem képviselik és nem is kellene képviselniük az olyan művek előállítóit, amelyek soha nem voltak kereskedelmi forgalomban és/vagy amelyeket soha nem terveztek kereskedelmi forgalomba hozni”.

Hogyan kell kezelniük a kulturális örökséget ápoló intézményeknek azokat a helyzeteket, amikor egynél több közös jogkezelő szervezet is kellően reprezentatív lehet?

Az irányelv értelmében a tagállamok „szabadon állapíthatnak meg egyedi szabályokat azokra az esetekre, amikor egynél több közös jogkezelő szervezet képvisel egy adott művet vagy egyéb teljesítményt, amihez például közös engedélyekre vagy az érintett szervezetek közötti megállapodásra van szükség”. Aggodalomra ad okot, hogy ha egy kulturális örökséget ápoló intézménynek ugyanazon műgyűjtemény tekintetében egynél több közös jogkezelő szervezetet kell megkeresnie, az szükségtelenül megterhelővé tenné a folyamatot.

Hatékonyan működő megközelítés, ha az egyik közös jogkezelő szervezet a kapcsolattartó pont, és újraosztja a jogdíjakat a többi érintett közös jogkezelő szervezettel annak érdekében, hogy a kulturális örökséget ápoló intézményeknek csak egy kapcsolattartó pontja legyen. Németországban például a szövegekkel (VG WORT) és a képzőművészettel (VG BILD-KUNST) foglalkozó közös jogkezelő szervezetek együttműködtek annak érdekében, hogy megkönnyítsék a könyvek és nyomtatott művek engedélyezését annak biztosítása érdekében, hogy a szöveget és illusztrációkat tartalmazó könyv teljes tartalma „egy engedélyben” kombinálható legyen. Ebben a folyamatban a VG WORT veszi át a „vezető szerepet” azáltal, hogy átveszi a számlázást, a technikai feladatokat és a közös jogkezelő szervezetek közötti belső ügyeket.

Meg kell-e határozni a „szokásos kereskedelmi csatornákat”, és ha igen, hogyan és ki által?

Egy termék kereskedelmi elérhetőségének hiányát a kereskedelem „szokásos csatornáinak” ellenőrzése alapján kell meghatározni. Az irányelv 8. cikke szerint „a művet (...) kereskedelemben már nem kaphatónak kell tekinteni, ha jóhiszeműen feltételezhető, hogy a szokásos kereskedelmi csatornákon keresztül nem érhető el a nyilvánosság számára, miután észszerű erőfeszítést tettek annak megállapítására, hogy a nyilvánosság számára hozzáférhető-e”.

Az irányelv nem határozza meg és nem sorolja fel a csatornákat, de előírja, hogy a „szokásos csatornáknak” figyelembe kell venniük „egy adott mű jellemzőit”. Bár azt javasoljuk, hogy amennyiben bármely kereskedelmi csatornát relevánsnak minősítenek, ezeket ne kötelezőként, hanem bevált gyakorlatként határozzák meg annak elkerülése érdekében, hogy az árva művekre vonatkozó kivételhez hasonló helyzet alakuljon ki. Amint azt a „Hogyan határozzák meg a „kereskedelmi forgalomból kivont” műveket?” kérdés leírja, a használtcikk-üzletek nem tekinthetők szokásos kereskedelmi csatornának.

A könyvek esetében a nyomtatott könyvek adatbázisa – különösen az ISBN-számok felhasználásával – észszerű forrásnak tekinthető az ellenőrzéshez, bár kihagyja a korai, nem katalogizált műveket.

Hangfelvételek esetében a Spotify, a Deezer és a YouTube lehet egy lehetőség, audiovizuális vagy filmalkotások esetében pedig a Netflix és hasonló platformok, valamint a helyi streaming platformok. Ahhoz azonban, hogy ez a keresés a lehető legkisebb terhet jelentse, a forrásnak ideális esetben nyitottnak, szabadon használhatónak és géppel olvashatónak kell lennie ahhoz, hogy megfelelő lehetőségnek lehessen tekinteni, ami sajnos nem áll fenn a streaming platformok esetében.

Ami az egyéb típusú munkákat illeti: Az ISSN-számok a folyóiratok, az ISMN a kották, az ISTC a szöveges művek, valamint az ISNI esetében ellenőrizhetők. A képzőművészet területén képkönyvtárak, közös képkezelő szervezetek és aukciósház-katalógusok is megtekinthetők. A közös jogkezelő szervezet katalógusai abban az esetben is segítséget nyújthatnak, ha információkat tartalmaznak arról, hogy a műveket mikor használták a szokásos csatornákon.

Hogyan kell kezelni a „művekben foglalt műveket” annak meghatározásakor, hogy egy (fő) mű kereskedelmi forgalomban nem kapható-e?

Az irányelv egyértelműen kimondja, hogy annak meghatározását, hogy egy mű kereskedelmi forgalomban nem kapható-e, a mű egésze alapján kell elvégezni. Ez egy olyan alapvető fogalom, amely segít elkerülni azt a helyzetet, amelyben a „kereskedelmi forgalomból kivont státusz” meghatározása túl nagy terhet jelentene.

Következésképpen főszabály szerint nem lenne szükség például az újságban található fényképek vagy a filmben található zene kereskedelmi forgalomból való kivonásának ellenőrzésére. Előfordulhatnak azonban olyan helyzetek, amikor a kulturális örökséget ápoló intézmény „könnyen hozzáférhető információkkal” rendelkezik a „fő” műben szereplő, kereskedelmi forgalomban lévő műről. Ebben az esetben a kulturális örökséget ápoló intézmény mérlegelheti a (fő) műben szereplő művek állapotának vizsgálatát. Ez addig tart, amíg a folyamat nem válik ésszerűtlenül megterhelővé vagy aránytalanná.

A „mű egészének” fogalmát az irányelv a „kereskedelmi forgalomból kivont jogállás” meghatározására használja. Nem világos, hogy ez a fogalom más körülmények között is alkalmazandó-e: például ha a „műben található mű” szerzője a kívülmaradás mellett dönt.

Ezenkívül a „fő” munka fogalma eseti alapon némi megfontolást igényelhet. Megkérdőjelezhető lehet például, hogy a „versgyűjteményt” tekintsék „fő műnek”, ami olyan helyzethez vezet, amelyben figyelmen kívül hagyják az alapul szolgáló versek kereskedelmi elérhetőségét, még akkor is, ha azokat a múltban külön is közzétették, és önmagukban „fő műnek” tekinthetők. Az egyes versek kereskedelmi forgalomban lehetnek, még akkor is, ha az összeállítás nem (és fordítva). A kulturális örökséget ápoló intézményeknek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, és jóhiszeműen kell eljárniuk, amikor eseti elemzéseket végeznek.

Hol tüntethetők fel a kereskedelmi forgalomban nem kapható művekre vonatkozó rendelkezések alapján felhasznált anyagok?

Az irányelv megállapítja, hogy a kereskedelmi forgalomban nem kapható anyagok megoszthatók nem kereskedelmi weboldalakon keresztül, függetlenül attól, hogy azokat az engedély feltételei vagy a kivétel alapján online elérhetővé teszik-e. Az irányelv semmilyen korlátozást nem ír elő arra vonatkozóan, hogy a honlapnak a kulturális örökséget ápoló intézmények honlapjának kell lennie: ezért lehetőség van az anyagok harmadik fél – például egy aggregátor – honlapján történő megjelenítésére, amennyiben az nem kereskedelmi jellegű. Egyes tagállamokban megengedőbb megközelítéseket lehetne kialakítani az átültető jogszabályok révén.

Az irányelv értelmében a kulturális örökséget ápoló intézmények az Európai Unió egész területén jogszerűen megoszthatják az anyagokat. A kivétel hatálya alá tartozó anyagok felhasználásakor egy külön kötelező rendelkezés garantálja, hogy ez a helyzet áll fenn, és ezt egy olyan jogi „fikció” létrehozásával teszi, amely szerint a kereskedelmi forgalomban nem kapható anyagok bármely felhasználását úgy kell értelmezni, hogy az abban a tagállamban történik, amelyben a kulturális örökséget ápoló intézmény letelepedett. Az engedély hatálya alá tartozó anyagok felhasználásakor lehetővé kell tenni, hogy az engedély kiterjedjen az Európai Unió bármely tagállamában történő felhasználásra, de nem terjedhet ki az EU-n kívülre, ahol a művek még kereskedelmi forgalomban lehetnek, és ahol az uniós jogszabályok nem rendelkeznek joghatósággal.

Ezeket a gyakran ismételt kérdéseket az Europeana kereskedelmi forgalomban nem kapható termékekkel foglalkozó munkacsoportjának tagjai dolgozták ki. Ezeket először 2022 szeptemberében tették közzé. A munkacsoport célja, hogy folyamatosan áttekintse ezeket a kérdéseket és ajánlásokat a válaszokban. Ha bármilyen észrevétele vagy javaslata van, kérjük, írjon a [email protected] e-mail-címre.

A GYIK-ben szereplő információk nem használhatók fel szakmai vagy jogi tanácsadásként (ha konkrét tanácsadásra van szüksége, javasoljuk, hogy konzultáljon egy megfelelően képzett szakemberrel).

Jogi nyilatkozat: A reprodukciós jogokkal foglalkozó szervezetek nemzetközi szövetsége, az IFRRO aktív tagja az Europeana kereskedelmi forgalomban nem kapható művekkel foglalkozó munkacsoportjának, jelentős mértékben hozzájárult a megbeszélésekhez, többek között e gyakran feltett kérdések kidolgozásához, és szorosan együttműködik az Europeanával annak érdekében, hogy tagjaikon belül felhívja a figyelmet a kereskedelmi forgalomban nem kapható művekre. Vannak azonban véleménykülönbségek egyes tartalmakkal kapcsolatban, beleértve a GYIK-ben ismertetett bizonyos érdekképviseleti és szakpolitikai ajánlásokat is.